K&H kötelező biztosítás 2012, K&H Biztosító

Két szó, ami elválaszthatatlan a K&H nevétől: bank és biztosítás. Magyarország egyik vezető pénzintézeti csoportjaként a K&H teljes körű pénzügyi szolgáltatásokat és megoldásokat nyújt, valamint tanácsadással segíti ügyfeleit, hogy okosan dönthessenek pénzügyeikben.

A K&H Csoport tulajdonosa a belga KBC, Európa egyik vezető pénzügyi csoportja. A KBC jelentős, több esetben vezető pozíciót foglal el elsődleges hazai piacain, Belgiumban és Közép-Kelet Európában (Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon, Lengyelországban és Bulgáriában), ahol elsősorban lakossági ügyfeleket, kis- és közepes méretű vállalatokat szolgál ki. A KBC egész Belgium egyik legjelentősebb vállalata és a brüsszeli Euronext tőzsdén is jegyzik.

A K&H Biztosító története egészen 1992-ig, a belga ABB által alapított ARGOSZ Biztosítóig nyúlik vissza. Az anyacégnél történt változások miatt a 90-es évek végére a Biztosító tulajdonosa teljes egészében a KBC lett, így került az ARGOSZ a Keresedelmi és Hitelbank érdekeltségébe, ahol előbb K&H Általános Biztosító és K&H Életbiztosító néven folytatta tevékenységét, majd 2006-ban a két cég újraegyesült, megalapítva a mai K&H Biztosító Zrt.-t.

A K&H Biztosító az élet- és nem-életbiztosítások teljes palettájával áll lakossági és vállalkozói ügyfelei rendelkezésére saját helyi képviselői hálózatán, a K&H Bank fióki tanácsadói hálózatán valamint alkusz partnerein keresztül. Nem-életbiztosítások közül magánszemélyek számára gépjármű-, otthon- és utasbiztosításokat, cégek és vállalkozások számára gépjármű- és vagyonbiztosításokat, építés és szerelés-, valamint géptörés biztosításokat kínál.

A Biztosító képviselőinek feladata nem csupán a biztosítási szerződések és szolgáltatások értékesítése, hanem az ügyfelek házi biztosítási tanácsadóként való folyamatos kiszolgálása. A K&H képviselői alkalmazkodnak ügyfeleik időbeosztásához, így az ügyintézés nem korlátozódik a hagyományos nyitvatartási időkre.

K&H kötelező biztosítás 2012.

  • gyors, egyszerű és kényelmes
  • gazdag kedvezményrendszer
  • max. 45% kedvezmény 2012.01.01-i kezdetű szerződésnél
  • max. 50% kedvezmény 2012.01.02-i vagy későbbi kezdetű szerződésnél
  • a K&H csoport tőkeerejének biztonságával

K&H kötelező biztosítás 2012. kedvezmények:

  • idős gépjármű kedvezmény: 10%-20%
  • hengerűrtartalom kedvezmény: 10%
  • gyermek kedvezmény: 10%
  • chopper, cruiser és túramotor kedvezmény: 10%
  • kommunikációs kedvezmény: 2%
  • megújítási kedvezmény: 8-16%
  • extra online kedvezmény: 10%
  • bonus kedvezmény: 10%
  • extra kedvezmény I. és II.: 10% és 10%
  • casco, vagy vagyonbiztosítási kedvezmény: 5%
  • díjfizetés kedvezmény: 4-8%

 


2011. november 2. Költözik a K&H Biztosító!

A K&H Biztosító 2011. december 2-án új székházba költözik. A biztosító az új központi ügyfélszolgálati irodában 2011. december 5-től változatlan nyitva tartással és szolgáltatási körrel várja ügyfeleit.

Cím: 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9.

Nyitva tartás:
Hétfő 8 – 17
Kedd 8 – 16.30
Szerda 8 – 17
Csütörtök 8 – 16.30
Péntek 8 – 15

A K&H Biztosító címváltozásával kapcsolatban kérjük, hívja munkanapokon a K&H TeleBiztosítót a (06 1/20/30/70) 335 3355-ös telefonszámon.

K&H Biztosító 2012. évi KGFB tarifatáblázat megtekintése

Kötelező biztosítás díjszámítás
CASCO biztosítás díjszámítás
KGFB és CASCO együttkötés

Kötelező biztosítás 2012 hírek

A kötelező biztosítás 2012. évére a legnagyobb újdonság a baleseti adó bevezetése volt. A törvényi szabályozás alapján kivetett baleseti adó a kötelező...
A 2001. január 1. óta már teljes mértékben liberalizált és ennek következtében folyamatosan csökkenő kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjakból a...
A kötelező biztosítás 2012. évre váltók körében eddig az UNIQA Biztosító kötelező biztosítás 2012. évi szerződését választják a legtöbben. Az Uniqa...
CASCO 2012 : most 70%-os áron! - 2011. november 06.
A casco 2012. évi díjakat a kötelező biztosítás 2012. évi díjai a mélybe rántották! A kötelező biztosítás 2012. évi díjhirdetéssel egy időben a biztosító...
A kötelező biztosítás 2012. évi kampányában az első napok tapasztalata alapján a legtöbb ügyfél éves díjfizetési ütemezést választ. Ennek oka, hogy a...
Az ügyfelek többségének sajnos pár alapvető választási lehetőség elkerüli a figyelmét, pedig ezzel tovább tudnák csökkenteni a kötelező biztosítás 2012....
Kötelező biztosítás 2012 hírek RSS-ben:
RSS

Kötelező biztosítás - BiztosításKötelező.hu

© 2011-2012 BiztosításKötelező.hu - Árkádia Team Kft. által üzemeltetett oldal. - Hivatalos közlemények

Kötelező biztosítás
2012

Kötelező biztosítási díj kiszámolása az új tarifákkal:

» Kötelező biztosítás kalkulátor 2012 «

Ingyenes szolgáltatás

Teljes árgarancia a díjakra!