Bárkivel előfordulhat, hogy olyan helyzetbe kerül, amikor indokolttá válik kötelező biztosításának felmondása. A két szituáció merőben más, ezért különböző szabályozások érvényesek rájuk.
Az egyik esetben a szerződőnek már nem érdeke a biztosítás fenntartása, mivel gépjárművét eladta, vagy azt a forgalomból kivonták. Ilyenkor mindenképpen csatolni kell az adásvételi szerződést, illetve a kivonásról szóló határozatot. Ez a körülmény nem kötődik a biztosításhoz kapcsolódó dátumokhoz.
A kötelező biztosítás évfordulóra való felmondás viszont annál inkább. Ilyen típusú megszűntetésre évente egyszer, a külön szabályok figyelembevétele mellett van lehetőség, és a biztosítóval az évforduló előtt legalább 30 nappal, írásban kell tudatnunk szándékunkat. Ezt megtehetjük személyesen a biztosító ügyfélszolgálatán, illetve faxon vagy postai úton, tértivevénnyel.
Mindenképpen tartalmaznia kell a felmondásnak a szerződő nevét, címét, a gépjármű forgalmi rendszámát, valamint a szerződés kötvényszámát és módozatát, illetve a kötelező biztosítás felmondásának szándékát. Nem árt feltüntetni rajta a kártörténeti igazolás kiállításának kérelmét is, hogy megspóroljunk egy újabb, kikerülhető ügyintézési kört.
A kötelező biztosítás 2012 évfordulóra való felmondása előtti egyik legfontosabb lépés az alapos tájékozódás a piac ajánlatai között. Ha ezt nem tesszük meg, semmiképpen se indítsuk el a folyamatot. Először meg kell találnunk azt a társaságot, aki a számunkra megfelelő ajánlatot a legkedvezőbb feltételekkel nyújtja.
Ahhoz, hogy a tájékozódás teljes körű, egyszerű és gyors legyen, nem kell messzire mennie: a kötelező biztosítás 2012 kalkulátorunk segítségével könnyedén összehasonlíthatja az egyes ajánlatokat. A végeredmény egy élethelyzethez és gépjárműhöz tökéletesen illő kötelező biztosítás lesz, illetve esetleg a casco biztosítás együttkötési lehetőségére is megtalálhatja a legkedvezőbb ajánlatot.
Ha már az Ön fejében is megfordult, hogy 2012-ben kedvezőbb tarifájú ajánlatra váltana, ne habozzon sokáig a kötelező biztosítás 2012 felmondás megindításával – akár velünk, hiszen rengeteg pénzt és időt megspórolhat egy jó döntéssel!
Cégünk összes szolgáltatása - közte a kötelező biztosítás 2012 felmondása is - díjmentes az ügyfeleink részére!
Kapcsolódó:
Kötelező biztosítási díj kiszámolása az új tarifákkal:
» Kötelező biztosítás kalkulátor 2012 «