A kötelező és casco együtt kötésről akkor beszélünk, amikor az ügyfél egy időben egy biztosítónál az együtt kötési kedvezményt igénybe véve köti meg a biztosításait ugyanazon gépjárműre. A legnagyobb kedvezményt a kötelező és casco együtt kötése eseté érhetünk el, mivel a biztosítók ebben az esetben rendkívüli engedményeket adnak, illetve a casco biztosítás díját is jelentős mértékben tudjuk mérsékelni.
Az online kötelező és casco együtt kötés 2012. évre változatlanul az egyik lesikeresebb konsttrukció lehet, azonban érdemes a szerződés megkötése előtt az alábbiakat megvizsgálni:
Évfordulók: sok esetben a kötelező és casco biztosítás évfordulója nem esik egy időpontra, ezért ezt minden esetben a casco és kötelező biztosítás 2012. évi együtt kötése előtt szükséges ellenőrizni. Amennyiben eltérő, az együttkötést nyújtó biztosítónál vagy a közreműködő alkusznál kell érdeklődni, hogy van-e lehetőség pl. a casco biztosítás kockázatviselését később indítani, illetve ebben az esetben is megadják a kedvezményt.
Felmondás 2012. évre: kötelező és casco biztosítás 2012. évi együtt kötése esetén a korábbi szerződéseket írásban, megfelelő tartalommal, az évforduló előtt min. 30 nappal kell felmondani. Az oldalunkon kötött szerződések esetén ezt a feladatot ingyenesen látjuk el az ügyfeleink részére.
Előírt védelmi berendezések: casco biztosítás esetén a biztosítók védelmi berendezéseket (pl. indításgátló megléte) írhatnak elő pl. lopás kockázat estén. Ennek hiányában az adott kockázatot kizárhatják a kártérítési körből, vagy akár a szerződést is elutasíthatják 15 napon belül.
Bónuszok átvezetése: a kötelező biztosítás bónusz átvezetését mindenki ismeri, de a megszerzett casco bónuszt is át lehet vezetni a legtöbb biztosítónál, amelyre további díjkedvezmény jár.
Az kötelező és casco együtt kötésének 2012. évi díjszámítását november 1-től, a biztosítók által 2012. évi meghírdetett díjak után lehetséges kiszámolni, illetve a szerződéseket online megkötni a kötelező biztosítás kalkulátor 2012. segítségével.
Kötelező biztosítási díj kiszámolása az új tarifákkal:
» Kötelező biztosítás kalkulátor 2012 «